Nincs is jobb mint hidegből melegbe utazni nem igaz? Novemberben - a magyarországi hideget megunva - elutaztam öt napra Máltára. A szigetország már régóta a bakancslistámon volt és nem okozott csalódást. Napsütés, gyönyörű természeti látnivalók és különleges építészet. Tartsatok velem ebben a bejegyzésben és mindent elárulok nektek Máltáról amit tudni érdemes.

Málta általánosságban:
Málta a Földközi-tenger középső részén, Szicíliától nem messze található. A történelem során nagyon fontos stratégiai szerepet tulajdonítottak neki pont az elhelyezkedése miatt. Mára már főleg az egész évben kellemes klímája, gyönyörű tengerpartjai és csodálatos óvárosa miatt ismerhetjük. Magyarok körében is nagyon kedvelt úti cél.
Beutazás és repjegyek:
A beutazáshoz egy személyi igazolványon kívül másra nem is lesz szükségetek, ugyanis Málta is uniós ország. Budapestről a WizzAir és a Ryanair is hetente több járatot üzemeltet, emiatt érdemes összehasonlítani a két társaság árait, szolgáltatásait és a különböző dátumokat is.
A repjegyet 52 ezer forintért vettem a Ryanair-nél priority szolgáltatással együtt. Ez egy teljesen elfogadható ár, bár ennél olcsóbb lett volna ha már eredetileg oda-vissza jegyet veszek. Az eredeti terv szerint Izraellel kötöttem volna össze ezt az utazást és csak Izraelből repültem volna haza. Sajnos a háború keresztülhúzta a számításaimat, kreditek formájában vissza kellett igényelnem az izraeli repjegyeket és vennem kellett egy hazaútra szóló jegyet Máltáról.
Pénzváltás és SIM:
Máltán egyikre sem kell különösebb figyelmet fordítani, ugyanis egyrészt az ország EU díjzónába tartozik, ami miatt a saját mobil előfizetésünk percdíjai szerint tudunk telefonálni. Másrészt a szigetországban eurót használnak és szinte mindenhol lehet kártyával fizetni. Tökéletes megoldás egy Revolut kártya és a rajta levő előre váltott euró. Ha szükség lenne esetleg KP-ra, azt ATM-ből bátran le lehet venni.
Szállás:
A szigeten érdemes a fővároshoz, Vallettához közel szállást foglalni. Ott történik minden és a tömegközlekedés is onnan érhető el a legegyszerűbben. Az óvárosban meglehetősen drágák a szállások, emiatt nagyon tudom nektek ajánlani a Sliema, Gzira és Ta' Xbiex városrészeket.
Az én szállásom is a fent említett Gzirában volt, méghozzá majdnem közvetlenül a parton. Tökéletes helyszín, mivel a szállástól 5 percre volt a kikötő, ahonnan át lehetett menni Valletta óvárosába. Öt éjszakát foglaltam a Strand Suites by NEU Collective nevű helyen összesen 73 ezer forintért. Ebben az árban a reggeli is benne volt, mely a 115 The Strand Hotel tetőteraszán volt felszolgálva két házzal arrébb. Nagyon jó kis szállás volt ez és ár-érték arányban is kifogástalan.
Közlekedés:
A szigeten való közlekedést nagyrészt tömegközlekedéssel oldottam meg, melyet néha taxizással egészítettem ki. Érkezés után már a reptéren meg is vettem az egy hetes korlátlan bérletet 21€-ért, ami a "TD" jelzésű buszokon kívül mindenre érvényes és korlátlanul használható. Az egész szigeten teljesen jól működnek a buszok, de tapasztalataim alapján a menetrendet csak ritkán tartják, emiatt kicsit kiszámíthatatlan. Nem nagy az egész sziget, szóval a fővárostól messzebb lévő látnivalókat is könnyedén meg lehet közelíteni busszal. A tömegközlekedésről IDE kattintva még több infót találtok.
Máltán a taxit sem mondanám túl drágának a távolságok miatt, így néha megéri azt használni ha sokat kéne várni a buszra, de főleg akkor éri meg ha többen vagytok és megoszlik a költség. Erre a legjobb applikáció a Bolt, ami kb egész Európában működik.
Napjaim Máltán:
Dolgoznom most nem kellett, ugyanis pont munkahely váltás közben voltam Máltán. Emiatt bőven volt időm felfedezni négy teljes nap alatt ezt a csodás szigetországot. Az időm egy-két esőt leszámítva végig nagyon kellemes volt (főleg a hazai mínuszokhoz képest), viszont a szél nagyon durván fújt több napon is. Ez sajnos Málta sajátossága a téli időszakban, de egyáltalán nem elviselhetetlen így sem.
Első nap (érkezés másnapja):
Reggel időben el szerettem volna indulni, de viharos szél és eső fogadott mikor kinéztem az ablakon. Egy kicsit vártam a szálláson és szerencsére a vihar elvonult, így kb 10 óra magasságában ki tudtam merészkedni a szállásról. Az első napra főleg Valletta óvárosát terveztem, mivel az egy kellően nyugis, sétálgatós program. A szállás mellett kb 30 percet vártam a buszra ami vagy nem jött vagy teljesen tele volt és emiatt meg sem állt. Ezt meguntam, sétáltam két megállót és végül ott sikerült elkapni egy buszt.
Végre odaértem az óvárosba, ahol rögtön meglátogattam a Szent János-társkatedrálist, Valletta főutcáját és főterét, a Barrakka kerteket, különféle kilátópontokat és természetesen Valletta híres utcáit a színes balkonokkal. Igazán magával ragadó az óváros, nagyon barátságos és jó hangulata van, igazi élmény a szűk kis utcákon sétálni. A város építészetében pedig van valami egyedi amit sehol máshol nem láttam még.
Kései ebéd gyanánt ettem egy isteni nyulas szendvicset a GRANO nevű helyen, amit egy sörrel is lekísértem. Próbáljátok ki ezt a helyet, nem fogtok csalódni! Kicsit bátor, de ezután ittam egy kávét a legendás Caffe Cordina kávézóban, mely 1837 óta üzemel.
Ebéd és kávé után átmentem Birguba, ami az egyik Vallettával szemben található városrész. Itt van egy csodaszép kikötő és egy erőd is, ahonnan csodás kilátás nyílik a városra és az öblökre. Séta közben azért egy fagyi is lecsúszott. Birguból elsétáltam Sengleába is ahol a Gardjola-kertből néztem végig a naplementét.
Este még sétáltam kicsit Valletta óvárosában, megnéztem a város éjszakai hangulatát és mentem vissza a szállásra pihenni, vagyis előtte még vacsoráztam egyet a Yami Yabi nevű helyen. Kellően nyugis nap volt, de azért elfáradtam.
Második nap:
Második teljes napomat egy korai reggelivel kezdtem a szálloda tetején, majd pedig 8-kor indultam is egy egész napos túrára, ami Quad-ozás volt Gozo szigetén. A transzfer már a szállás előtt várt mire végeztem a reggelivel. Nagyon izgatott voltam, nem tudtam mit várjak, ugyanis még sosem vezettem quad-ot.
A transzfer egészen a kikötőig vitt minket, ahol átszálltunk egy hajóra, az pedig átvitt minket Gozo-ra. Itt átvettük a quad-okat, aláírtuk a papírokat, tartottak egy gyors oktatást és már úton is voltunk. Az első megállónk a Ramla Beach volt, ami Gozo egyik legszebb aranyhomokos partja. Ezután célba vettük a Xewkija településen található Rotunda templomot, itt leraktuk a quad-okat egy rövid időre, bementünk a templomba, utána pedig ebédeltünk egyet egy helyi étteremben. Az előétel egy hagyományos máltai péksüti, pastizzi volt, főételként pedig szintén tradicionális Bragiolit ettünk.
Ebéd után lementünk a tengerpartra a Ta Cenc sziklákhoz, ahol mászkáltunk kicsit a parton, napoztunk, pihentünk. Gyönyörű, napsütéses időnk volt, ami a novemberi magyarországi időjárás után nagyon kellemes volt. A túrán találkoztam két magyar csajszival, akikkel kb végig beszélgettük az egész túrát. Innen a sziget nyugati részére mentünk, ahol a Fungus sziklát és a Blue Hole-t néztük meg. Itt volt korábban az Azúr ablak is, de sajnos az pár éve összeomlott.
A nap hátralevő részében a Ta' Pinu Bazilikát, a Wied Il-Mielah ablakot és a parton lévő só medencéket néztük meg. Hazafelé a hajónk még tett egy kitérőt a Comino barlangokhoz is, amit naplementében látni egészen különleges élmény volt.
Nagyon ajánlom mindenkinek ezt a programot aki Máltára látogat, mert szerintem ez az egyik legjobb módja a Gozo-sziget felfedezésének. Ugyanezt a programot IDE kattintva tudjátok lefoglalni. A transzfer vissza vitt a szállásra, a napot pedig a Prosciutteria étteremben zártam egy olaszos vacsival.
Harmadik nap:
Harmadik napomat Málta egyik legszebb városában kezdtem, ami nem más mint Mdina, a sziget korábbi fővárosa. Ez tulajdonképpen egy fallal körülvett óváros, hangulatos szűk utcákkal és csodás kilátással az egész szigetre. Nagyon sokat sétáltam itt, ettem egy fagyit is és gyönyörködtem a kilátásban. Innen átsétáltam Rabat-ba, ami egy másik hangulatos kis város (igen, Marokkó fővárosát is így hívják). Itt kipróbáltam a sziget állítólag legjobb pastizzi-jét az Is-Serkin nevű helyen. Természetesen egy Kinnie-t (helyi üdítő) is szereznem kellett mellé, mert úgy az igazi. A pastizzi tényleg isteni volt, a Kinnie pedig borzalmas üdítő. Ha még nem kóstoltátok, úgy tudom nektek leírni az ízét mintha kevernénk a tonikot, gyömbért, narancsot és az egészet egy feles jäger-rel bolondítanánk meg...borzalmas, de kinek mi.
Sétálgattam Rabatban is egy kicsit, majd pedig felültem egy buszra és a Dingli-sziklákig meg sem álltam. Itt sikerült kipróbálnom a kaktusz levet, ami meglepően finom. Kiültem kicsit a sziklák szélére és üldögéltem ott egy kicsit, hallgattam a madarakat és élveztem a napsütést. A nap utolsó látnivalója a Blue Grotto volt, ami Málta egyik leghíresebb természeti látványossága. Gyönyörű, főleg úgy, hogy naplementében csíptem el! Több dolgot nem is igazán tudok róla írni, de szerintem beszéljenek inkább a képek.
Negyedik nap:
Már csak egy része maradt a szigetnek amit nem fedeztem fel, így a mai program a sziget délkeleti oldala lesz. Reggel el is indultam busszal Marsaxlokkba, ami a sziget egyik leghíresebb halászfaluja, a tengeri cuccok legnagyobb részét itt halásszák és Marsaxlokkból szállítják tovább a sziget többi részére. Szóval ha valahol, akkor itt érdemes minél több tengeri kaját enni. A kikötő amúgy nagyon szép, tele van hagyományos máltai halászhajókkal.
Itt sétáltam egy kicsit, majd elindultam Szent Péter medencéjéhez. Marsaxlokk-ból kb 30 perc gyaloglásra van ez a híres tengerparti rész. A tenger kb 18 fokos volt, úgyhogy a fürdést kihagytam, de kiültem a sziklákra kicsit süttetni magam, meg néztem ahogy páran ugrálnak a vízbe. Kb 1 óra elteltével elindultam vissza Vallettába, de mostmár nem voltam hajlandó 30 percet gyalogolni és 1 órát buszozni, így hívtam egy taxit. A taxi összesen 20 perc alatt vissza is vitt a szállásra.
Kicsit pihentem a szálláson, utána pedig vettem egy jegyet a naplementés hajókázásra. Lent a parton vettem a jegyet egy random árustól 16€-ért. A teljes hajókázás 1,5 órás volt és alaposan körbejárta Vallettát. Mindenképp ajánlom nektek is, teljesen más perspektívából lehet látni innen a várost. A hajókázást egyébként IDE kattintva tudjátok a legegyszerűbben lefoglalni.
Ötödik nap (hazautazás napja):
Az utolsó napomon csak este indult haza a gépem, így volt még majdnem egy egész napom Máltán. Erre a napra egy gasztro túrát foglaltam le, ami nagyon izgalmasnak ígérkezett. Reggel ledobtam a cuccaimat egy megőrzőben, utána ittam egy kávét, majd pedig jöhetett a food tour. Szeretem ezeket a programokat, mert a szuper kaják mellett rengeteg érdekességet is meg lehet tudni az adott városról, országról. Ettünk pastizzit, imqaretet, kóstoltunk máltai kávét, különféle helyi étcsokikat, lampukit, máltai jégkrémet, ittunk helyi borokat, végül pedig egy főétkezéssel zártuk a programot sajtokkal, olivával, szenvicsekkel és sörrel. Szuper program, super túravezetővel!! Ha ti is szeretnétek részt venni ezen a programon, akkor IDE kattintva tudjátok lefoglalni.
Összességében:
Málta összességében egy tök király hely és nagyon örülök neki, hogy nem nyáron, csúcsszezonban jöttem. Fürdeni ugyan nem tudtam a tengerben, de ezt leszámítva egy tökéletes úti célnak bizonyult Novemberre. Szerintem 4 nap tökéletesen elég volt és ezalatt kb mindent sikerült is megnéznem.
Költségvetés:
A teljes utazást kb 240ezer forintból hoztam ki mindennel együtt. Ebben benne van a repjegy (52.000.-), a szállás (73.000.-), napi 80€ költőpénz. A Quad túra és a Food Tour szponzorált programok voltak, azok további 60 ezer forint lettek volna. Egy 5 napos utazást ennyiből kihozni különféle programokkal együtt szerintem nagyon-nagyon baráti.
Térkép (látnivalók, gasztro helyek és minden más)
Comments